Családtábor - első nap

Családtábor - első nap

Idén több mint ötszázan gyűltek össze Siófokon július 17-én, a Görögkatolikus Metropólia által szervezett Családtábor első napján. Mint tavaly is: érkeztek az ország minden szegletéből görögkatolikusok. Sokan régi, kedves ismerősökkel találkoztak újra: örömmel köszöntötték egymást. A megszokott regisztráció után mindenki elfoglalhatta a szobáját - ahol egy kedves kis ajándékcsomag várta a tábor résztvevőit - megmártózhatott a Balaton hűs vizében, majd a vecsernye és a vacsora után egy ismerkedős esten várta a családokat Terdik János atya.

Kis csoportokat alkottak, akik egy lakatlan szigeten kötöttek ki: vajon sikerül-e együtt, az új ismerősökkel a „túlélés”? Tud-e együtt dolgozni ennyi, egymás számára ismeretlen ember? A válasz – kissé nehezen – de ismét az „igen” volt. Hiszen ha együtt, közösen szeretnénk valamit elérni, akkor szükség van a kompromisszum készségre és arra is, hogy meghallgassuk egymást.

Siófokon a Családtáborban is erre a közös nevezőre hívta a résztvevőket Terdik atya: ismerjük meg a mellettünk lévőt, figyeljünk oda egymásra, és ha kell, segítsük egymást ezalatt az egy hét alatt. És ami szintén nagyon fontos: ne felejtsük el jól érezni magunkat!

A tábor a Magyar Nemzeti Bank támogatásával valósult meg.